Andrij Csajkovszkij 1857. május 15-én született Szambirban, hivatalnok családban. Igen korán árva lett, s rokonai nevel... A Vereckei-hágó a Máramarosi-havasok és a Keleti-Beszkidek közt biztosítja az áthaladást 839 m magasan. Mai szerepe viszont már jelentéktelen. Az 1980-as olimpiára ugyanis új út épült Munkács és Lemberg között, ami elkerüli a hágót. A Vereckei-hágó történelmünk része. Itt jöttek be honfoglaló őseink. Ez az a vidék, amelyet minden magyar igyekszik legalább egyszer felkeresni. Érdemes. A hágóról való kilátás a gyönyörű tájra kárpótolhatja az elfáradt utazót. Ugyanezen a helyen található az egyelőre sajnos torzóban lévő Vereckei Millecentenáriumi emlékmű is, mely Árpád seregei bevonulásának emlékére állítatott.
De lássuk, hogyan is juthatunk el ide. Ha voltunk a Sípot-vízesésnél, akkor útvonalunk egy része már ismerős lesz.
Útvonal: Beregszász - Jánosi - Gát - Munkács - Beregvár - Szolyva - Alsóverecke - Verebes - Vereckei-hágó
A mi útvonalunk Beregszászból indul északnak Ungvár felé. Ahogy elhagyjuk Beregszászt, a Munkácsi utcán, vessünk egy pillantást a 80. szám alatt található Fedák-kastélyra. A kastélyt Fedák Sári, a magyar operett csillaga építtette szülei számára, beregszászi látogatásaikor itt szállt meg. A kastély jelenleg a Kárpátaljai Református Egyház püspöki hivatalának ad otthont. Homlokzatán emléktáblát avattak a nagy magyar színésznő emlékére (Tóth Emőke alkotása).
Első megállónk legyen Beregvégardó, mely település közigazgatásilag Beregszászhoz tartozik. A mintegy 2 kilométernyire fekvő Beregvégardóban, keressük fel a Perényi-kastélyt, amely a vasúti átjáró után bal kézre található a főúton. Jelenleg a Kastély Söröző és klub működik benne.
A kastély a XVIII. század végén épült, mai formáját többszöri átalakítás és hozzáépítés után nyerte el. Ebben a kastélyban született 1783-ban báró Perényi Zsigmond, az 1848-49-es magyar szabadságharc vértanúja. 1849. május 29-én, mint a felsőház elnöke, ő is aláírta Debrecenben Kossuth Lajos Függetlenségi Nyilatkozatát, amiért az osztrák hatóságok kötél általi halálra ítélték és kivégezték. 1999. október 23-án a kastély falán emléktáblát avattak a magyar forradalom és szabadságharc vértanújának (Balogh Géza alkotása).
A beregvégardói temetőben megtekinthetjük Beregszászi Nagy Pál híres magyar nyelvtudós kopjafáját (Schmidt Sándor vásárosnaményi fafaragó mester alkotása).
Elhagyjuk Beregvégardót, néhány km megtétele után Makkosjánosiba érkezünk. Itt az útkereszteződés bal oldalán található a Találka (Zusztrics) étterem. Ezt a vendéglátó egységet nemrég újították fel, a kiszolgálás kiváló. A településen mindenképpen keressük fel a Borházat. Ez a borkóstolóház Kárpátalján egyedülállónak számít. Ha a borkóstolás után úgy döntünk, hogy nem vezetünk tovább, akkor megszállhatunk a Helikon hotelben, ahol tizenkilenc szoba áll a vendégek rendelkezésére, és 64-65 személynek tudnak szálláshelyet biztosítani.
Ha viszont az utazás mellett döntünk, akkor a főúton továbbhaladva elérjük Gát községét, ami újabb 6 km Makkosjánositól. A község közelében több erdő is található, ezek közül legnagyobb a guti és az izsnyétei. Az év nagy részében gombázásra alkalmas a terep. Akiket érdekel a tanyai élet, az ellátogathat Csikósgorondra és Nyárasgorondra, megtekinteni a száz éves cselédházakat és a majorsági épületeket.
Gátról továbbindulva már csak 16 km-t kell megtennünk, hogy elérjük Munkácsot, Kárpátalja második legnagyobb városát.
A városhoz közeledve már messziről látjuk a bal oldalon a sziklabércen álló munkácsi várat, ami a kárpátaljai várak közül a legimpozánsabb.
A város központját sétálóutcává alakították ki, és itt található Munkács valamennyi látnivalója: a városháza, Munkácsy Mihály szülőháza, Rákóczi-ház, stb.
Munkácsot elhagyva a körforgalomnál jobbra térünk a beregvári Schönborn-kastély felé. Itt megállhatunk egy kis pihenőre, s gyönyörködhetünk a kastélyban.
Útközben megállhatunk Szolyván, ahol fejet hajthatunk a „málenykij robot”-ra elhurcoltak emlékműve előtt.
A hágóhoz két út is vezet. Van egy régi út, mely eléggé kacskaringós, de nem rossz. Nem kell gödröket kerülgetni, inkább a kanyarokra kell figyelni. Ha ezt az útvonalat választjuk, akkor keresztül megyünk a Polena nevű helységen, ahol megkóstolhatjuk a település méltán híres ásványvizét. Ezen az útvonalon haladva keresztülmegyünk a Vereckei-szoroson, mely lenyűgözően szép, majd rövid autózás után kiérünk a nizsnij vorotai (Alsóverecke) ellenőrző pontra.
Ha Szolyvánál az egyenes utat választanánk, akkor egy jó minőségű, viszonylag egyenes úton (nagy kamionforgalommal) ugyanide jutunk. A távolság szintén majdnem ugyanannyi (kb. 31 km.)
Az ellenőrző pontnál van vége Kárpátalja adminisztrációs határának. Az itt lévő rendőrök ellenőrizhetik okmányainkat (Habár többször megfordultam arra, még egyszer sem állitottak meg.).
Az ellenőrző pont után szintén két útvonalon mehetünk tovább. Mivel nincs nagy különbség, azt ajánlom, hogy a rosszabb, de a szebb utat válasszák! Tehát az ellenőrző pont után ne a főúton haladjunk tovább, hanem a vele majdnem párhuzamosan haladó alsóbbrendű úton. Így több helységen is keresztülutazunk, és csodálatos látnivalóban lesz részünk. A hágó előtti utolsó falu neve Verbiás (Verebes), ahol 1703-ban Esze Tamásék várták II. Rákóczi Ferencet, hogy csapatuk élére álljon és vezesse őket. Innen vezet az útszakasz legnehezebb része, mely 6,5 km hosszú. Végig szerpentinen halad és annyira meredek, hogy szinte csak lépésben lehet haladni. De megéri, mivel felérve a magaslatra lenyűgözően szép kép tárul az ember szeme elé. Úgy tekinthetünk körbe, amint azt Árpád vezér tette egykoron, s melyet Feszty Árpád örökített meg a Feszty-körképen (a magyarországi Ópusztaszeren látható). Innen már érdemes gyalog folytatni utunkat a torzóban maradt millecentenáriumi emlékműhöz, amely egyre inkább a magyarok zarándokhelyévé válik.
