TÉRKÉPES KERESŐ

Nagybereznai járás Perecsenyi járás Ungvári járás Munkácsi járás Beregszászi járás Volóci járás Ökörmezői járás Szolyvai járás Ilosvai járás Nagyszőlősi járás Huszti járás Técsői járás Rahói járás Kárpátalja térképe

ÚTVONAL-AJÁNLATUNK

Túra a kőrösmezői fatemplomokhoz

Túra a kőrösmezői fatemplomokhozKőrösmezőt Galíciából betelepült huculok alapították. Az első említése 1505-ből való. A helybéli mondák szerint a falu alapítója és az első templom létrehozója egy Ivan Sztruk nevű pásztor volt. Később ennek a helyébe építették fel a Felmagasztalás templomát, mely a huculföld fatemplomainak legszebb példája.

SZÁLLÁSHELYEK

Turányi Jaroszláva vendégháza

Turányi Jaroszláva vendégházaA kétszintes vendégház a főutcán helyezkedik el egy tágas, virágos, szőlőlugasos udvaron. A melegről a hidegebb időszakokban központi fűtés gondoskodik. A vendégek fogadására összesen három kétszemélyes szoba áll rendelkezésre. Az első szo...

LÁTNIVALÓK

Avasi templom

Avasi templomAz avasi református templom építése a XIII. században kezdődött, az egyhajós, román stílusú, kisméretű templomot többször bővítették, majd háromhajós gótikus, torony nélküli csarnoktemplommá építették át. Az épület Miskolc legrégibb építménye.

HÍRLEVÉL

E-mail:
Vezetéknév:
Keresztnév:
Feliratkozás Leiratkozás
Hírleveleink archivumaAz archivumra

Kisbégány (Malij Bejhany)

Földrajzi elhelyezkedés

Kisbégány Beregszásztól 12 kilométernyi távolságra északnyugati irányban terül el mintegy 2 kilométerre a Nagybégányon áthaladó Beregszász - Nagydobrony - Csap országúttól. A település másik közeli szomszédja Gut 3 kilométerre északra található. A Kisbégányban élők sorsa évszázadokon át összeforrt Nagybégány lakóinak életével. 1944-ig önálló községi elöljárósággal bírt. Azóta Nagybégány társközsége.

Történelem

A község első említése 1333-ból való. Ekkor a pápai tizedek rovatában már népes parochiális helyül említik. A hét évszázaddal ezelőtti krónikákban a két község Ó-Bégány (Nagybégány), illetve Kisbégány néven szerepel.

A két település életében hosszú időn át kiemelkedő szerepet játszott a Bégányi család, amelynek jelentős földbirtokai terültek el a határban. E család tagjai hol örökségbe, hol ajándékba, hol pedig éppen zálogba adták itteni vagyonukat. Az előkelő família tagjai közül az okmányok elsőként Bégányi Csoth Istvánt említik 1374-ben, királyi emberül. 1383-ból való az a feljegyzés, miszerint gróf Széchi Miklós országbíró visszaadatni rendelte Bégányi Lukács fia Tamásnak az idegen kézbe került ó-bégányi birtokot. 1470-ben Nagybégányi Miklós és fia, János panaszára vizsgálat indult amiatt, hogy Jakcsi György özvegye és Keszi Balázs, a Medvés-rekettye és a Nagyszeg nevű erdejükből egy sertésnyájat kaszonyi jobbágyaik által elhajttattak, s a kövérebbjeit leölették. (A sertéstartás egyébként mind a mai napig az itt élő gazdák egyik fő foglalkozása.)

Református egyháza 1640-ben keletkezett. Sokáig a nagybégányi fiókjaként működött. 1783-ban vált önállóvá, 1789-től vezetik anyakönyvét.

Az 1870-es-80-as évek táján Nagybégánnyal szemben Kisbégány volt népesebb település: ekkoriban Kisbégányban 730-an laktak, Nagybégányban csupán 470-en. Ebben az időben Kisbégány fő birtokosai voltak: Joó Lajos, Galgóczy Pál, Nemes József, Domokos József, Jászter Kálmán, Komári Imre, Kondor Gáspár, Nánási György, Pogány Lídia, Szini János, Turóczy Ferenc. Ma is jórészt az ő leszármazottjaik lakják a helységet. A községnek 110 polgára vett részt az első világháborúban, 17-en elestek.

A sztálinisták 1944 őszén 97 férfit hurcoltak el, 38-an odahaltak.

Jelene

A 2001-es népszámlálási adatok szerint Kisbégánynak 1 300 lakosa van. A lakosság több mint 90%-a magyar. Jelentős roma kisebbség él itt.

A szovjet érában a kisbégányiak nagy többsége a helyi gazdaságban kereste meg a kenyerét. A helyi nagyüzem szép eredményeket ért el a növénytermesztés és az állattartás terén. Zöldségkertészeti és dohánytermesztő brigádjukat a beregszászi járásban sokáig a legjobbak között tartották számon.

A település lakóinak életében további pozitív változást hozott, hogy a két falu határában a hetvenes évek végére megépült a gazdaságközi keveréktakarmány gyár, amely a járás valamennyi gazdaságát volt hivatott ellátni abraktakarmánnyal. Ezekben az években kezdte meg működését Nagybégány határában a gazdaságközi sertéstelep, ahol annak fénykorában több ezer sertést tartottak.

2000 tavaszán Ukrajnában feloszlatták a kolhozokat. A kisbégányi gazdák átlagosan másfél-két hektárnyi földhöz jutottak a közösből. Az itt található 465 családi gazdaság jelentős termelési potenciállal rendelkezik. Fő profiljuk a gabonatermesztés és a jószágtartás. Az egy portára jutó tehenek számát tekintve a település a beregszászi járás községei között előkelő helyet foglal el. A zöldségtermesztés, ezen belül a fóliaházi zöldségtermesztés - az ágazatnak itt komoly hagyományai vannak - egyre nagyobb szerepet játszik az itteniek életében.

A munkaképes lakosság egy része a kilencvenes évek eleje óta Magyarországon keresi kenyerét. A férfiak többnyire építkezéseken dolgoznak, a nők mezőgazdasági idénymunkát vállalnak a határhoz közelebb eső településeken.

A Kisbégányi Márkus Menyhért Általános Iskolában jelenleg 160 gyerek tanul. A helyi Szivárvány óvodába 21 gyerek jár. Az itteniek többsége református.

Felcserközpontja, postája helyben, klubja felújításra szorul. Kisbégányban a helybélieket és az ide látogató vendégeket öt üzletben szolgálják ki. (Ezek némelyike egyben kávézó is.)

Emlékhelyek, nevezetességek

A kisbégányi református templom, mely 1805-ben épült, klasszicista stílusjegyeket hordoz magában. Takarosan rendben tartott épület.

A falu lakossága 1992 novemberében a település központjában emléktáblát állított a sztálinizmus áldozatainak.

Kikapcsolódás, pihenés

A közelben húzódó guti erdőség - mely összességében 2 000 hektáron terül el - gyalogtúrákra, gombázásra kiválóan alkalmas. A Mérce partján elterülő fiatal tölgyfaerdő, a Liget, néhány éve kempingezők kedvelt táborhelye. A szintén a guti határt átszelő Mércén számos kiváló horgászhely található. Aki a szórakozva pihenésnek ezt a formáját választja, annak a Mérce folyón kívül ajánlani tudjuk a nagybégányi, kisbégányi és balazséri hármashatárban elterülő, 5,6 hektárnyi vízfelülettel rendelkező halastavat. A halastó gazdája az Amúr Kisvállalat, a tó környékén mintegy két tucat hangulatos horgászhelyet épített ki. A hely egyben családi kirándulásokra is alkalmas.

Adatlap

Járás: Beregszászi járás

Irányítószám: 90232

Település típusa: Község

Lakosság: 1300

Hívószám: +380/31-41

Cím: 90232 Beregszászi járás, Nagybégány, Fő u. 61.

Telefonszám: +(3803141)-54-362

GALÉRIA
A kisbégányi temető

Kisbégány (Malij Bejhany): A kisbégányi temető

AJÁNLJUK
LÁTNIVALÓK