Túra az alsóapsai fatemplomhoz
Nagybégányi református templom
Tiszaágtelek a Latorca közelében, Kisdobrony szomszédságában terül el. Ungvár, a megyei székváros 25 km-nyi távolságra van innét. Szomszédos települések: a Latorca túloldalán, innét 8 km-re északra található Kisgejőc, déli irányban Dimicső. A település egy kilométeres bekötőúttal csatlakozik a Csap-Nagydobrony országúthoz. A helység 1953-ban veszítette el önállóságát, amikor is közigazgatásilag a szomszédos Kisdobronyhoz csatolták. 2003-ban ismét önálló.
A krónikák tanúsága szerint a település a XIII. században a Becse-Gergely nemzetség tulajdona, amelyet később Eszennyel együtt eladtak a Baksa nemzetségnek. A XIV. század közepén már az Eszenyi család bírja, később a Csapiaké. Az 1848 előtti időkben számos kisnemes család él itt. Tiszaágtelek a mögöttünk hagyott évszázadok folyamán hol Bereg, hol Szabolcs vármegyéhez tartozott. Tiszaágtelek gyakorlatilag a Latorca árterületén fekszik, a települést több patak és ér szabdalta ketté. Ezek közül egy-kettő ma is megtalálható. A népemlékezet szerint a régebbi időkben itt pihentek meg a Latorcán fát szállító tutajosok. 1944 őszén a sztálinisták a faluból 87 férfit hurcoltak el, közülük 37-en odahaltak.
Tiszaágtelek lakóinak száma a 2001-es népszámlálás adatai szerint 684 fő, ebből 532 magyar nemzetiségűnek vallotta magát.
A mögöttünk hagyott hatvan esztendő jelentős részében a helybeli földművesek a nagydobronyi gazdaságban dolgoztak. A szovjet érában a Kárpátaljai Baromfiüzem telephelyet létesített a kolhoz határában, munkát adva ezzel több helybélinek. Ekkoriban sokan ingáztak otthonuk és a városban (Csapon, illetve Ungváron) levő munkahelyük között.
A kolhozrendszer felszámolását követően az itteni kolhoztagok és kolhoznyugdíjasok 1,3 hektárnyi földet kaptak, ez teremtette meg a később kialakuló családi gazdaságok alapját. Kisdobrony közelsége – itt már régóta foglalkoznak primőrzöldségek termesztésével – jótékonyan hatott az árutermelő zöldségtermesztés fejlesztésére. Kordonos uborkatáblákat, intenzív termesztésű paradicsomparcellákat látni errefelé mindenütt. És csaknem valamennyi portán fóliaházat. A helybéliek rég megtapasztalták: a korai zöldségféléket jó áron lehet értékesíteni a megye nagyobb városaiban. Nagy létszámú a falusi csorda is, a felesleges tejtermék szintén eladásra kerül. A zöldségtermesztés olyannyira fejlett a környéken – kora tavasztól kezdve késő őszig annyi itt a jó minőségű áru -, hogy a hágón túlról érkező viszonteladók járműveikkel helybe jönnek és itt vásárolják fel a konyhai alapanyag nagyobbik részét. A virágzó családi gazdaságokban bizony elkél a munkaerő, így a helybéliek közül ma már igen kevesen járnak el máshová dolgozni. Az ingázók száma 10-12 fő között mozog, körülbelül ugyanennyien dolgoznak a telekiek közül magyarországi építkezéseken is. Naponta 5-6 alkalommal közlekedik a menetrendszeri buszjárat.
A Tiszaágteleki Általános iskolába 100 gyerek jár. Felcserközpontja helyben. Református parókiája felújítás alatt áll. A község lakói és az ide látogató vendégek négy vegyesboltban vásárolhatnak. A központban lévő kávézó pavilonja oly tágas, hogy többnyire itt rendezik meg a nagyobb összejöveteleket. A településen az utóbbi években rendszeressé váltak a falunapok. 2004 végén sikerült a településre bevezetni a földgázt, azóta több családi otthont újjáépítettek, komfortosabbá tettek gazdáik.
Az itteniek túlnyomórészt reformátusok. Tiszaágtelek egyházának alapítási éve 1618. A régi fatemplomot 1872-ben lebontották, s kőtemplomot építettek helyébe. A templomkertben helyezték el a második világháborús emlékoszlopot. A temetőben a sztálini lágerekbe odahalt emberek emlékére sírkövet állítottak a helybéliek.
A közelben folyó Latorca itt igen vad arcát mutatja, sok örvénnyel szeszélyesen kanyarog. A szélesen húzódó ártéri erdő nyaranta akár a dzsungel: nagyszerű vadbúvóhely. Mindazonáltal itt is találni fürdőzésre alkalmas helyet. Emellett számos kiváló horgászhely is akad, különösen a holtágakban. Akit érdekel ez a visszavadult természet és a megannyi ritka növény- és állatfaj, az itt nagyszerűen fogja érezni magát. De nem csalódik az sem, aki a természet szolidabb arcát, a rendezettebb tájat kedveli. A közeli erdőkben – a Nagyégeren, a Medverekettyén vagy a Remecháton – hosszabb-rövidebb kirándulásokat tehetünk. Az erdőt járók ritkán jönnek haza üres kézzel, mert nyaranta sok errefelé a gomba, az erdőszéleken mindenféle vad gyümölcs. A falu viszonylagos elzártsága eredményeként az itt élők számos régi szokást megőriztek. Nem ment ki a divatból sem a kenyérsütés, sem a rongypokróc-szövés. A szeptember itt a szilvalekvár-főzés hónapja. Aki Tiszaágteleken tölt néhány napot, esetleg hosszabb időt, az erre az időre igazi falusi környezetbe csöppen.
|
Járás: Ungvári járás Irányítószám: 89464 Település típusa: Község Lakosság: 684 Hívószám: +380/31-2 Telefonszám: +(380312)-71-51-51 |