Túra a nagyábránkai (Lokity) fatemplomhoz
Palló Ungvártól 10 km-re délnyugati irányban, az ukrán-szlovák határ mentén terül el. A falu közigazgatásilag az innét bő két kilométerre lévő Gálocshoz tartozik. Testvértelepülése még Bátfa (innét 1 km-re északkeletre található).
További szomszédos települések: a Palló-Ungvár országúton elterülő Sislóc (1 km), Tarnóc (2 km). Itt bonyolódik le az Ukrajna és Szlovákia közötti vasúti teherforgalom egy része. A vasúti kocsik Ungvárról indulnak és Nagykapos irányába tartanak.
A krónikák a települést először 1311-ben említik. Ekkor az Aba nemzetségbeli Amadé és ennek fiai pártütés miatt elvesztik. 1315-től Drugeth Fülöpé, és így a nevickei és az ungvári várhoz tartozik. A középkor folyamán gazdái mindvégig a nevickei vár urai közül kerültek ki. A község sorsa a többi Drugeth, illetve Homonnay birtokkal azonos. Egy 1427-ből származó leírás szerint 27 jobbágyportája van. A XVI. században csere útján a Mezessyek, majd házasság révén a Báthoryak birtoka. Lakóit ez idő tájt a pestis gyakran tizedeli, átvonuló hadak sarcolgatják. 1567-ben a tatárok nyolc házat felégetnek. 1646 őszén Thököly hadai fosztogatnak errefelé, 1685-ben pedig Shultz császári tábornok serege pusztítja a vidéket.
1720-ban négy nemes, nyolc jobbágy, egy zsellérháztartást írtak itt össze. Bő egy évszázaddal később, 1828-ban a település 61 házból állt, lakóinak száma 514. 1910-ben ez a szám 483-ra csökkent. 1939-ben már 569-en lakják.
1944 őszén a sztálinisták 22 férfit hurcoltak el, közülük 16-an odahaltak.
Palló lakóinak száma a 2001-es népszámlálás adatai szerint 677 fő, ebből 590 magyar nemzetiségűnek vallotta magát.
Az itteni földművesek a szovjet éra évtizedeiben a gálocsi, a palágykomoróci, a bátfai sorstársaikkal megalakított közös gazdaságban tevékenykedtek. Ungvár közelségét kihasználva az itt élők egy része a megyeközpont iparvállalatainál helyezkedett el. Az 1990-es évek elején kezdődő gazdasági válság miatt sok helybélinek szűnt meg a városban lévő munkahelye. A közös gazdaság felbomlása után a kolhoztagok és a nyugdíjasok között 3,9 hektárjával felosztott földek képezték az akkor induló családi gazdaságok alapját. A helybéliek, kihasználva a 120 ezres székváros közelségét, gyakran piacolnak. Főleg tejet, tejtermékeket és zöldséget árusítanak az itteni gazdák és gazdaasszonyok. A település határában öt farmer tevékenykedik. Egyre inkább hódít az intenzív zöldségtermesztés. Az itt élők közül néhányan virágtermesztésre szakosodtak.
A helyi elemi iskolába 70 gyerek jár.
Az itteniek és az ide látogató idegenek egy szövetkezeti vegyesboltban és egy magánkézen lévő ABC-ben vásárolhatnak. Hatalmas, több mint 200 férőhelyes kultúrházának tetőszerkezete felújításra szorul. A nagyjavítás után itt számos szolgáltatóegység kaphatna helyet.
A település református temploma 1932-ben épült. Híveinek száma 160 fő. A kisközségben 2003-ban még egy templomot szenteltek fel: ezt a helyi római és görög katolikus hívek közösen használják. A pallóiak másfél évtizeddel ezelőtt a temetőkertben emlékművet állítottak a második világháború és a sztálinizmus áldozatainak.
A pallóiak közül igen sokan nyaranta a község és Bátfa közös határában elterülő Kiserdőbe járnak pihenni. A gombaszezon beindultával előszeretettel keresik fel ezt a helyet gombázók is. A horgászok az innét öt kilométerre kanyargó Ung folyóra járnak, itt hódolnak kedvtelésüknek. Néhány helyen itt megmártózásra is alkalmas fürdőhelyet alakítottak ki. Palló – ez az ide érkező idegennek nyomban szembetűnik – rendezett község, lakói ügyelnek környezetükre, a házak előtt mindenütt virágágyások, ahol esetleg nincs, ott gondosan lekaszálták a gyepet. Városi embernek a sok zaj és nyüzsgés után ideális hely ez az erőgyűjtéshez.
A községbe 2004-ben jutott el a földgáz. Ezt követően több családi otthont építettek át, tettek komfortosabbá. Aki pallói családoknál vendégeskedik, az belekóstolhat a nyugodt falusi életbe. A települést és Ungvárt számos buszjárat köti össze. Negyedórás autóút után érhető el a megyeszékhely. Itt megtekinthetjük a hangulatos belvárost, az ódon várat, az igen sok érdekes látnivalót felvonultató szabadtéri Néprajzi Múzeumot.
|
Járás: Ungvári járás Irányítószám: 89423 Település típusa: Község Lakosság: 677 Hívószám: +380/31-2 Telefonszám: +(380312)-73-31-44 |