Túra a Felsőkalocsai fatemplomhoz
Pravoszláv temlom Ungvár központján
Macsola Beregszász vonzáskörzetében, a várostól hat kilométerre délkeleti irányban fekszik. A községtől néhány kilométerre van az Asztély-Beregsurány határátkelő.
Macsolát a krónikák először 1327-ben említik. Neve a határt egykor borító posványra céloz. A XIV. században a Macsolai nemes család birtokolta. 1566-ban a tatárok négy házból hurcolták el a jobbágyságot. Református anyakönyve 1776-tól íródik. Iskolája 1802-től van. A község 50 polgára vett részt az első világháborúban. Tizenketten elestek. A csehszlovák korszakban cseh tannyelvű iskolát szervezett a faluban. Az 1938-as visszacsatolás után a megmaradt állami magyar tannyelvű elemi iskola mellett görög katolikus elemi iskolát szerveztek a korábban betelepült ukránok, ruszinok számára.
Református egyháza 1592-ben keletkezett, a római katolikus egyház újraalapítási ideje: a XIX. század.
Macsola lakóinak száma a 2001-es népszámlálás adatai szerint 675 fő, ebből 545 magyar nemzetiségűnek vallja magát.
Mivel a hatályos ukrán törvények értelmében az agráripari kutatóintézetek által használt földterületek nem privatizálhatók, Macsola lakói javarészt kimaradtak az 1993-ban elindított földreformból. A Nagybaktán székelő kutatóintézettel szemben az itt élőknek annyit sikerült elérni, hogy háztáji földrészlegüket 60 árra kiegészítették. A község lakói ma összesen 210 hektáron gazdálkodnak. A kevés megművelhető föld ellenére sokan tartanak tejelő jószágot. (A portáknak mintegy kétharmadán.)
A macsolaiak - kihasználva a város közelségét - rendszeresen hordanak tejet, tejfelt, és különböző más mezőgazdasági terméket a beregszászi piacra. Sokak számára ez az egyik biztos jövedelemforrás.
Az utóbbi években mind több macsolainak sikerül munkát vállalnia Beregszászon. Mindazonáltal még jó néhány itteninek jelent megélhetést a határ túloldalán végzett idénymunka.
A város közelsége számos téren érezteti hatását. A helyi elemi iskolába csupán 13 gyerek jár. A többiek Beregszász különböző tanintézményében tanulnak. Az óvodások száma 20 fő. A két intézmény egy épületben kapott helyet. Itt található a községi könyvtár is. A könyvállomány 5 000 kötetet számlál.
A macsolai körzeti rendelőben a helybélieken kívül a szomszédos Csoma és Hunyadi betegeit is ellátják. Itt működik a környék fogorvosi rendelője is. Postája szintén körzeti jellegű: innen történik a csomaiak és a hunyadiak kiszolgálása. Klubjában - mely egy épületben található a községházával - tánccsoport működik.
Macsola határában húzódik az ukrán-magyar határ mentén az egykor híres Barátság-kert, amelyet évtizedekkel ezelőtt a magyarországi beregsurányiakkal létesítettek a határ mindkét oldalán kijelölt területen. A szovjet időkben itt - a proletár internacionalizmus jegyében - többször került sor közös almaszüretre. Mára a gyümölcsfák elöregedtek, a kert művelését elhanyagolták.
1944 gyászos novemberében 111 férfit hurcoltak el a községből, közülük 51-en sohasem tértek haza. A II. világháborúban kilencen estek el. A KMKSZ macsolai szervezete a községi temetőben 1991-ben emlékművet állított a sztálinizmus és a II. világháború áldozatainak.
Macsola lakóinak többsége - az itt élők fele - görög katolikus. A helyi görög katolikus egyházközséggel kötött megállapodás értelmében az itteni római katolikusok - az itt lakók közel 20%-a - is használhatják a templomot, a szentmiséket itt tartják. A helyi reformátusoknak - ők a falu lakóinak 30%-át teszik ki - saját templomuk van. Ez 1842-ben épült.
A macsolai görög katolikusok búcsújáró ünnepüket június 15-én, Szentháromság vasárnapján tartják.
|
Járás: Beregszászi járás Irányítószám: 90250 Település típusa: Község Lakosság: 675 Hívószám: +380/31-41 Cím: 90250 Beregszászi járás, Macsola, Fő u. Telefonszám: +(3803141)-58-220 |