TÉRKÉPES KERESŐ

Nagybereznai járás Perecsenyi járás Ungvári járás Munkácsi járás Beregszászi járás Volóci járás Ökörmezői járás Szolyvai járás Ilosvai járás Nagyszőlősi járás Huszti járás Técsői járás Rahói járás Kárpátalja térképe

ÚTVONAL-AJÁNLATUNK

Túra a kőrösmezői fatemplomokhoz

Túra a kőrösmezői fatemplomokhozKőrösmezőt Galíciából betelepült huculok alapították. Az első említése 1505-ből való. A helybéli mondák szerint a falu alapítója és az első templom létrehozója egy Ivan Sztruk nevű pásztor volt. Később ennek a helyébe építették fel a Felmagasztalás templomát, mely a huculföld fatemplomainak legszebb példája.

ISMERT SZEMÉLYEK

Csépes János (Iván)

Csépes János (Iván) hajasdi (voloszjankai) parochus volt. Királyházán (Korolevo) született vasutas családban 1918. október 5-én. A huszti gimnáziumban tanult, majd felvételt n...

TELEPÜLÉSEK

Mosonmagyaróvár

Túra a kőrösmezői fatemplomokhozMosonmagyaróvár városa a Kisalföldön, Győr-Moson-Sopron megyében található, a Mosonmagyaróvári kistérségben. 1939-ben jött létre Moson és Magyaróvár egyesítése révén. E kistáj természetes kapocs Szlovákia, Ausztria és Magyarország...

HÍRLEVÉL

E-mail:
Vezetéknév:
Keresztnév:
Feliratkozás Leiratkozás
Hírleveleink archivumaAz archivumra

A Huszti járás

A járás földrajzi elhelyezkedése

A járás Kárpátalja középső részén, az előhegyi és hegyvidéki zónában terül el. Déli része Romániával határos, az északi pedig a Mizshirjai járással. Nyugati része az Ilosvai és a Nagyszőlősi járással, keleti része pedig a Técsői járással határos. A Huszti járás területének 60%-át hegyek foglalják el. Legmagasabb pontja a Mencsul-hegy (1501 m), amely a Técső járással közös határon fekszik. A hegyeket erdők borítják, amelyeknek területe a járáson belül meghaladja az 50 ezer hektárt. A járás felszínének kialakulásában fontos szerepet játszott és játszik a Tisza. A Huszti járás büszkélkedhet a 'kárpátaljai tengerrel' - a Vilsanszki-víztározóval és a vulkanikus eredetű Lipovecki-tóval. A járás területén található a Tereblja-Rika (Talabor-Nagyág) vízerőmű.

A járás területe 1 ezer négyzetkilométer, vagyis a megye területének 1/12-e. A járás lakossága 137,5 ezer fő.

A járás nemzetiségi összetétele:

ukránok - 92%
magyarok - 4,5%
oroszok - 2,5%
egyéb (románok, németek, romák) - 1%

A Huszti járás területén Huszt városán kívül 1 városi típusú település (Visk) és 56 falu található, amelyeket 25 önkormányzat fog össze.

A járás neve a magyar Huszti fejedelem földjéből ered. Az emberi tevékenység legkorábbi nyomai a paleolitikumból származnak, de a későbbi - vaskorszakból is maradtak fenn emlékek. A Huszti vár története nagyjából a XII. század végétől ismeretes. A vár stratégiai jelentőséggel bírt, ugyanis gazdái felügyelték a máramarosi sókereskedelmet és támadások esetén védelmezte a környező városokat és településeket. A terület hosszú időn keresztül a Magyar Királysághoz tartozott. 1514-ben a huszti lakosok részt vettek a Dózsa György vezette felkelésben. 1526-ban a terület az Erdélyi Fejedelemséghez került. 1703-1711 között Huszt lakói a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharcban is részt vettek. 1939. március 15-én Huszton kiáltották ki Kárpát-Ukrajnát, mint független országot, amelynek első elnöke Avhusztin Volosin lett. Az ország igen rövid életűnek bizonyult, hisz a területet hamarosan visszafoglalta Magyarország, majd a második világháború után az Ukrán SZSZK-hoz csatolták. A Huszti járás adminisztratív egységként 1953-tól létezik.

A Huszti járás legnagyobb kincsének az erdők számítanak. A faanyag tartalékok elérik a 9028 ezer köbmétert. A járás gazdasági fejlődésének fő prioritása - az erdők ésszerű felhasználása és újratelepítése. A Huszti járás gazdag építőipari alapanyagokban - vulkanikus tufában, andezitben és mészkőben. Itt találhatóak a Sajáni és a Drahivi ásványvízforrások. A vidékre jellemző még az egész Ukrajna-szerte elismert szarvastenyésztés, amely agancsokkal szolgál a gyógyszerkészítéshez.

Emlékhelyei, nevezetességei

Felsőveresmart határában becsatlakozunk a Munkács-Huszt főútvonalba. Innen nyílegyenes út vezet Huszt felé. Mintegy öt kilométer megtétele után érjük el a Vörös mezőt. Az út mentén jobbra található emlékmű márványtáblái arról tudósítanak, hogy Kárpátalja visszafoglalásakor, 1939 márciusában itt harcok folytak. A Volosin kormányhoz tartozó Szics Gárda utolsó erőit itt vonták össze. A több mint ezer főnyi, főleg fiatalokból, diákokból álló ukrán sereg elkeseredett ellenállást fejtett ki a magyar katonasággal szemben. Az áldozatokat (számukat kb. százra teszik a történészek) közös sírban temették el.

A huszti járási Körtvélyesen (Grusovo) található Kárpátalja egyik legértékesebb néprajzi múzeuma. Tehza Vaszil műgyűjtő a saját házát rendezte be múzeumnak. Megtalálhatók itt a XIX.-XX. század eleje népi kultúrájának legszebb darabjai: szőttesek, népviseleti ruhák, törölközők, népi cserépedények, fegyverek, pénzérmék. Ezen kívül számos kézzel írt régi könyv gazdagítja a gyűjteményt.

Nárciszok völgye

A Huszti-járás természetvédelmi látnivalói között is kiemelkedő hely illeti meg a Nárciszok völgyét. A tudósok szerint az utolsó jégkorszak után geológiai kataklizma következett be a vidéken, aminek következtében a hegyekből egy hatalmas földdarab csúszott le a síkságra - növényekkel és állatokkal együtt. Így kerültek ide a híres nárciszok.

A Nárciszok völgyébe úgy jutunk, hogy Huszt előtt rátérünk a várost megkerülő útra. Ezen haladva, mielőtt elérnénk a városból kijövő, Técső irányába vezető útvonalat, balra térünk Nankove település felé. Az útjelző tábla ugyanitt a Nárciszok völgye felé is mutatja az irányt. Csodálatos élményben lehet részünk, ha május közepén keressük fel ezt a helyet: több mint 250 hektáron virít a vadnárcisz. Ha a szél lengedez, akkor hullámzik a hófehér nárcisz-tenger.

A Nárciszok völgyében ezenkívül több más ritka növényfaj - kakasmandinkó, őszi kikerics, karácsonyi rózsa stb. - is megtalálható. A látogatáskor belépődíjat kell fizetni, ami a helyiek pénztárcájához szabott, tehát igen alacsony.

Iza, a kosárfonók hazája

Ha kárpátaljai utunk során láttunk már hántolt fűzfavesszőből font tetszetős kerti bútort, azt nagy valószínűség szerint a Huszt melletti ruszin-ukrán településen, Izán készítették. Izára érve se szeri-se száma azoknak az út menti árusoknak, akik a fonott kerti bútorokon kívül különböző méretű füles- és kenyeres kosarakat, ágyneműtartókat kínálnak megvételre. Jóval olcsóbb áron, mint bárhol másutt Kárpátalján. Izára a Husztot elkerülő országúton jutunk el. Mintegy hat kilométer megtétele után körforgalmat jeleznek a táblák: mi ekkor balra kanyarodunk el, s néhány percnyi autózás után elérjük a kézműves hagyományairól híres falut. A vásárfiáért nemcsak ukrán pénzzel, hrivnyával, de dollárban és euróban is fizethetünk.

Vásárok világa

A szombat délutánonként megtartásokra kerülő huszti vásár forgatagában - helyszíne a várost megkerülő út izai elágazásától nem messze levő tágas térség - az ember úgy érzi magát, mintha száz-százötven esztendőt visszapörgött volna az idő. A lóra, tehénre, borjúra, juhra stb. alkudó pásztoremberek öltözékének egy-egy darabja - különösen a kalapok és a csizmák -, mintha múzeumból kerültek volna elő. Ugyanez mondható el a zsibárusok által eladásra kínált használati tárgyak egy részéről, rézmozsarakról, kávédarálókról, birkanyíró ollókról, késekről, famegmunkáló szerszámokról. E sorok írója - másutt ezt még elképzelni is merő képtelenség - egy hatalmas bakkecskére alkudott egy fiatal 14-16 év körüli lánnyal.

A hegyvidéki településeken tartott vásárokra - ezek között errefelé a huszti mellett a taracközi (tereszvai) a legnagyobb - természetesen kivonulnak azok a férfiak, aki szabad idejükben szerszámnyeleket, egyszerűbb fából készült szerszámokat (pl. gereblye) készítenek. De kisebb teknők, favillák és különböző méretű fakanalak is bőven kaphatók itt. A használati eszközök között mindig akad egy-két szemrevaló ajándéktárgy is - pipa, díszes fadoboz, fokos, furulya stb. Vásárfiának nagyon megteszi, velük örömet szerezhetünk otthon maradt szeretteinknek. A megvásárolt tárgyak egyszersmind emlékeztetnek majd bennünket az itt töltött, remélhetőleg kellemes órákra.

Rákóczi emlékezete

Haladjunk most Huszttól észak felé a Nagyág völgyében. Alsóbisztránál, az 1956-ban épült vízerőműnél, ahol a Nagyág és a Talabor folyók a legközelebb folynak egymáshoz, húzódik a Bovcár-hegy (Vovcsárszkij Verch). Neve a Nagyságos Fejedelem emlékét őrzi. Bovcár ugyanis ruszinul azt jelenti: itt volt a cár. Rákóczit a ruszinok cárként tisztelték. A hegy túloldalán, a Talabor völgyében húzódik meg szerényen Égermező (Vilsányi). Égermező külső része egykoron egy kis tíz-tizenkét házból álló önálló település volt, a neve - Bovcár volt. Ez a ruszin falucska is Rákóczi iránti tiszteletből vette fel nevét. Itt találjuk azt a kristálytiszta vizű forrást, melyből II. Rákóczi Ferenc is ivott. A forrásnak a nép a Bovcár-forrás nevet adta. A millennium évében, 1896. október 18-án a forrás fölé kockakövekből emlékfalat építettek boltívvel, mely befedte a forrást. A fal közepébe egy vörös márványtáblát helyeztek el, arany betűs felirattal:

'Itt volt II. Rákóczi Ferenc fejedelem
1711. február hónap 18-án - 1896.'

Bár kissé kopottan, de az emlékhely még ma is látható.

Ha időnk engedi, a Husztot követő első ruszin faluban, Szeklencén (Szokirnica) megtekinthetjük a Szent Miklós tiszteletére épült görög katolikus templomot. A négyszáz éves templom ruszin mesterek kiemelkedő alkotása. Gyönyörű környezetben egy kisebb parkban találjuk. A következő falu Száldobos (Szteblivka), szintén ruszin-ukrán település. A néphagyomány úgy tartja, hogy itt kapott birtokot Mátyás király nagy erejű török verő vitéze, Kinizsi Pál, aki később Máramaros megye főispánja lett. Kinizsi felől hiába kérdezősködünk a helybéliektől: közel ötszáz év távlatába nem nyúlik vissza az emlékezet. Inkább egy ma is élő szép szokásra hívnánk fel a Száldoboson átutazók figyelmét: az ablakba tett piros színű virág, illetve szem magasságban az esőcsatornára kötött, vagy az ablakhoz rögzített piros bokréta tudatja azokkal, akiket illet, hogy a házban olyan leányzó él, aki lassan eladósorba kerül.

A Huszti-járás fatemplomai közül igen érdekes a husztsófalvi (dalnilove) és az ósándorfalvi (olekszandrivkai) fatemplom. Ez utóbbi templomban az épülettel egyidős falfestmények igencsak figyelemreméltóak. Bár kissé megkopottak, mégis gyönyörűek.

Adatlap

Kárpátalja - járások - Huszti járás

Járás neve: Huszti járás

Székhely: Huszt (Khuszt)

Területe: 1000 km2

Lakosság: 137500 fő

Nagyobb, nevesebb községek: Visk (Viskovo), Szeklence (Szokirnicja), Iza (Iza)